Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Amíg nem késő

2008.08.12

Lépj amíg nem késő

Úgy érezte, a világ ellene fordult. 
Egyetlen szerelme lemondott róla, 
S már egy másik lány kezét fogja azóta. 
"Már nem szeretlek!"- vallotta be a fiú,
A tomboló tűz, mely eddig szívében tombolt, kihunyt. 
De a lány nem adta fel, dacolt ellene, 
S továbbra is tartotta a kapcsolatot vele. 
A remény viszont egyre jobban elhagyta,
Mikor látta, hogy élete szerelme a másik lányt simogatja.

Időközben a fiú rájött ,még mindig érez valamit iránta,

De nem lépett, mert a szórakozás fontosabb volt számára. 
A lány megkérte a fiút kezdjék elölről újra,
"Szeretlek Kicsim az életemnél is jobban!"- s a fülébe súgta halkan.
Ám minden hiába, ő csak tovább álltatta, 
A kötöttséget, az igazi szerelmét nem vállalta. 
Teltek a napok, teltek a hónapok,
A lányról már azonban régen nem hallott.
Egyik este, álmából felébredve rossz érzés kapta el, 
Ürességet és fájó hiányt érzett szívében. 
Érezte régi szerelme keserű hiányát,
Hiszen rég nem hallotta a lány kellemes hangját.
Hiányzott neki az arca, a forró ölelése, 
A féltő gondoskodása, a lány maga egésze. 
Másnap megjelent a házánál virággal a kezében,
Kisírt szemű édesanyja nyitott ajtót talpig feketében.
A fiú teljesen elfehéredett ,s érezte nagy a baj,
Édesanyja csak annyit mondott könnyektől küszködve: Meghalt! 
Állítólag egy véletlen autóbaleset okozta a lány halálát,
Nem figyelt az úton, mert nem tudta feledni szerelmi bánatát.
A fiú elsápadva állt ott egy percig, 
A csokor virág a kezéből lassan hullott ki. 
Nem hitte, ez hogy történhetett meg vele,
Minden percben ott kellett volna lennie mellette.
Este nem tudott elaludni, a szemébe könny szökött,
 Szívében mérhetetlenül nagy bűntudattól küszködött. 
De hirtelen, mintha egy melegség járta volna át,
Mintha hallotta volna halott szerelme hangját.
És igen, a lány ott tündökölt angyal képében, 
A régi, megszokott, gyönyörű szépségben. 
Mindkettőjük szemében könny ragyogott,
A mosoly az arcukon hirtelen megfagyott. 
Lélegzetük elnémult, szívük egyszerre dobbant,
A régi, gyönyörű szenvedélyes szerelmük újra lángra lobbant. 
Csak álltak egymással szemben, hisz egymás gondolatait ismerik,
A lány a fiú arcát végigsimítja, lelke melegséggel megtelik.
Igyekszik szerelmét megnyugtatni, 
De csak ennyit tud végül mondani: 
"Ne sírj szívem nincs semmi baj,
Emlékem szívedben végig megmarad. 
Én ott leszek végig melletted, őrzöm az álmaidat,
Mindentől megvédelek, ott leszek minden mozdulatodban." 
Az angyal még egyszer utoljára átölelte kedvesét,
A fiú nem akarta még elengedni féltett szerelmét. 
A lány arca egyre halványodott, 
"Most mennem kell!"- csak ennyit mondhatott. 
Hirtelen hűvös levegő járta át a szobát,
De még lehetett érezni a lány kellemes illatát. 
A fiút ezután az álom hamar elnyomta, 
Gondolataiban ő járt, s hogy nem feledi el soha. 
Reggel, mikor felébredt, nem tudta valóság volt-e, vagy álom,
De talált valami csodát az asztalon. 
Egy fehér toll volt ott a lány illatával, 
S rájött mit veszített a lány halálával. 
Szívében most még jobban érezte hiányát,
S nem tudta elnyomni a lány utáni vágyát. 
Könnyes szemmel az ég felé fordulva ennyit felelt:
"Mindörökké szeretni foglak Egyetlen Szép Szerelmem!"

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

szomi

(csak egy lány..., 2010.04.28 07:21)

Sziasztok!
Én több mint 1 évig voltam együtt egy sráccal,Akivel úgy szakítottam,hogy volt iskolába jutalom kirándulás és Bécsbe mentünk akkor jött a srác is...és mikor indultunk volna haza akkor félre hívott és mondta h majd másnap reggel beszélni szeretne velem,én akkor már tudtam,h valami nincs rendben és mondtam neki,h inkább mondjad most...és erre ő elkezdte mondani,h ő szeret engem de még túl fiatalok vagyunk és másokat is ki kéne próbálnunk,meg h ő nem akar velem szakítani...jött a busz amivel jöttünk haza és ő hátra ült egyik haverjával két lány mögé és az egyik legjobb bnőmmel láttuk h mit csinálnak ott hátul egyszer úgy láttuk mintha csókolóztak volna...és mielőtt szállt volna le buszról ott ahol lakik előre jött oda ült a mellettünk lévő sorba az egyik ülésen és mondtam neki,h ha ő úgy akarja h legyen vége akkor legyen vége...és ő mondani akart valamit de én mondtam neki h hagyjál és akkor oda értünk ahol lakik és ahogy ment h leszáll azt mondta h jó akkor ennyi:'(Aznap este még beszéltünk telefonon ő is sírt meg én is:'(és azt mondta telefonba h jobb ez így mert alig tudnánk találkozni mert h neki meccsek vannak meg edzések,de eddig ezzel nem volt baj..meg megbeszéltük,h legjobb barátok leszünk...de hát ez nem sikerült...hétvégén egyik bnőm elcsalt bulizni mert a házuktól nem messze volt buli...én nem akartam elmenni,de a bnőmet se akartam megbántani és végül elmentem...ott rám küldött két fiút és ők lekaptak...próbáltam őket ellökni magamtól de nem sikerült:S...És hát a volt barátom meg utána akkor békülni akart..mindenki azt mondta h erről a két gyerekről ne szóljak neki,de az a csaj aki a bnőm volt aki elhívott bulizni elszólta magát h én voltam buliba...a srác mérges lett h nem tőlem tudta meg...és én úgy döntöttem elmondom neki a két srácot is mert hátha az a csaj elmondja....és hát én elmondtam a srácnak és nem békültünk ki:S pár hétre rá jött egy rossz hír h az igazi apukám meghalt...a srác anyuja írt sms-t......másnap voltam iskolába mert itthon rosszabb lett volna jobb volt úgy h közösségbe voltam...az osztálytársaim közül akik tudták h meghalt apum odajöttek csak a volt barátom nem és én ezért megharagudtam rá..mert több mint egy évig együtt voltunk és annyit sztem megérdemeltem volna h oda jön és legalább annyit kérdez h hogy vagy...próbáltam elfelejteni a srácot összejöttem egy másik sráccal de vele csak 1 hétig jártam..mert ő még a volt bnőjét szerette és én is a volt pasimat...eltelt már 4 hónap azóta mióta szakítottunk de én még mindig őt szeretem.... tesómmal beszélgettem h én kiszeretnék békülni a sráccal...és tesóm elszólta magát a srácnak msnen...és a srác azóta azt várja h én lépjek én menjek oda hozzá...de hallottam közbe egy olyat h a volt barátom csak leakar velem feküdni és utána szakítani akar velem...és msnen kérdezte h hogy hogy nem mentem még oda hozzá erről beszélni és mondtam neki h azért mert hallottam valami és nem tudom igaz e és megkérdezte h mit és én elmondtam neki azt mondta h jó tudni róla h ilyet mondott...és most nem tudom h igazat mond-e és azt se tudom h mit csináljak oda menjek hozzá beszélgetni és összejöjjek vele újra???segítsetek lécci:$

(L)

(szomii., 2010.04.20 20:41)

Engem két évig szeretett egy srác és próbálkozott nálam, de én mindig visszautasítottam... És most én szeretem, de ő már nem szeret engem és van barátnője. Anyira fáj, és tudom én voltam hülye... :'(

Ez gyönyörű

(ginus, 2010.04.12 19:52)

ez nagyon szép.:(
nekem is tetszik egy fiú,de nem merek írni neki,mert félek,hogy aztán a barátságunk is megszakadna,pedig tiszta szívből szeretem..:()

*.*

(emoprincess, 2010.03.14 18:08)

naon széép!!én is 2 napja szakítottam a barátommal és naon fááj a dolog!!:'(

gyönyörűű szép.

(... :'(, 2010.02.25 18:51)

én is elsírtam. és ezek akár túlzások akár nem akkor is csodálatoksak. és szomorúek.

Szomorú de nagyon...:((

(Szomorú lány...:((, 2010.02.12 13:25)

Nagyon szép ez a történet velem is valami hasonló történt/történik...:((De a fiút soha nem felejtem el!!!:((:((

medyesianita@hotmail.com

(Krisztián, 2010.02.07 21:04)

Nagyon megható ez a Történet számomra,mivel én is így jártam!Nagyon sajnálom már az egészet de tudom hogy visszafordítani nem tudom a dolgokat!!

történet :(

(Veronika, 2010.01.24 21:42)

Szia.
A történet nagyon szomorú én is elsírtam magam.
De nekem is van egy történetem.A volt barátommal úgy jöttünk össze,hogy ő járt akkor egy lánnyal,de aztán ők szakítottak,boldogok voltunk egy ideig , de megtudtam,hogy a barátom járkál a volt bnőjéhez,emiatt összevezstünk többször is , hazudott nekem , és továbbra is a volt bnőjéhez járkált, majd kibékültünk és a volt bnője szemébe mondta , hogy már nem szereti, nem kell neki, de még mindig átment hozzá.. szünetet tartottunk, nem hívtam , nem hívott aztán megtudtam , hogy a volt bnőjével megint összejött.Nem bánkódom miatta, de rossz érzés tudni hogy ilyen szemét pasik is vannak ...

amorett@freemail.hu

(hahaha, 2009.11.25 14:25)

istenem...ez a sok tulzás..higgyétek el lányok,meghalok és angyal képében visszajövök hozzátok,hogy enyhítsem szerelmi bánatotok:D

erik0627@freemail.hu

(Erdő, 2009.11.22 23:12)

Szép történet!

zoé001@freemail.hu

(zoé, 2009.11.17 20:08)

nagyon szép, én is elsírtam magam....
nekem is szerelmi bánatom van, de majd túlélem, mint mindenki más....

linda210@freemail.hu

(melinda, 2009.11.11 18:19)

ez olyan szép!! én most vagyok éppen szerelmes és nem tudom hogy mondjam el neki !! remélem nem fogom elveszíteni

andi0822@freemail.hu

(Nidácka..., 2009.11.06 19:06)

Ez nagyon szép!!!...és az eleje nagyon igaz rám...nem rég hagyott el a barátom mert visszament a volt bnőjéhez!..ez nekenm nagyon fájt!!...Nem beszéltünk mi se 1,5hónapig...és egyszer megjelent!!...anya volt itthon mert én korházba kerültem...és amikor megtudta hogy mi van velem nem hitte el hogy miatta fekszek a korházba!!:(

....

(Bijja baba, 2009.10.30 22:22)

ismerős történet vagyis hát az eleje:(
nagyon szép..:S

emo.girl@freemail.hu

(emoka, 2009.10.29 19:45)

ez nagyon szép
elsírtam magam:'(

Sarmasag

(toth krisztina, 2009.10.28 11:19)

jaj nagyon meghato :(:(:(:(
pont ebe a hejzetbe vagyok en is:-<

lépj amíg nem késő.

(lillee angelie (szlilly@hotmail.com), 2009.10.25 20:37)

ez nagyon szép történet, könnyfakasztó, s egyben borzalmmas/tragikus, ami részben megmutatja mi is az az igaz szerelem,

...nem bírtam ki sírás nélkül...

....

(Lúcsii, 2009.10.24 12:59)

hát ezt végigbőgtem..:'(
nagyonszéép..:'(
(L)

......

(:):):), 2009.05.15 13:02)

ez nekem naon tetszik ez a vers, hála most jöttem öcce azzal a fiúval akit naon cerretek és ő is cerret. igaz h még nem felejtette el a volt barátnőjét de engem szeret.

gyerünk

(szerk., 2009.03.06 20:43)

Szia Évi! Én úgy tapasztaltam eddig, hogy a fiuk ilyen téren egy kicsit félénkebbek mint a lányok, de persze vannak kivételek. Ha tényleg úgy érzed, hogy bejöttök egymásnak, esetleg szeretitek egymást, akkor finoman, kis kérdésekkel rátapinthatsz az ő érzéseire, és ha biztos vagy benne hogy ő is akarja akkor küldhetsz felé jeleket ( ha eddig nem tetted volna). Sok sikert!