Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fülbevaló telefon

2010.06.15

Kambala mobiltelefon koncepció: Milyen lenne, ha nem kéne Bluetooth fülest magaddal cipelned, hanem egyszerűen a telefont tudnád a füledbe tenni, mint egy headsetet, és ha az rögtön ezután láthatatlanná is válna?

 

A Kambala nevű telefon koncepciónak az a lényege, hogy fülhallgatóvá is átalakítható. Csak megnyomjuk a középső részt, felugrik a fülbe applikálható rész, amivel azonnal a fülünkbe illeszthetjük a mobilt.

 

Kép

 

A tervező, Ilshat Garipov elképzelései szerint többrétegű polimerből készülne a telefon, ez védené az elektronikus alkatrészeket. A külső rész egy nagy, egybefüggő, hajlékony kijelző lehetne, ami képes ugyanazt a képet kivetíteni, mint ami mögötte található. Tehát, egyszerűen megfogalmazva: kaméleonként idomulna az arcunkhoz a telefon, gyakorlatlag láthatatlanná válna.

 

Kép

 

Persze nagyon érdekes ötlet, de megint fanyalognom kell: már így is furán nézünk az utcán a magukban beszélő emberekre egészen addig, amíg ki nem derül, hogy valójában a headsetjükbe beszélnek. Éppen ezért én azon ritka alkalmakkor, amikor ilyesmit használok nyilvános helyen, mindig látványosan a szám elé húzom a mikrofont, hogy látszódjon: nem a mellettem álló embernek magyarázom, hogy a 3C programmal fog tudni mosni, de előbb tegyen bele mosóport meg öblítőt. Most gondoljunk bele, egy ilyen telefonnal minden esélyünk megvan rá, hogy idegenek csatlakozzanak a társalgásunkhoz, úgy vélvén, nekik szól a mondandónk.

 

Kép

 

Természetesen koncepciónak zseniális, és valószínűleg menőzésre is alkalmas lenne, durván!

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.